Fürjes Balázs közösségi oldalán számolt be róla, hogy újabb lépéssel haladt előre a Csepel közpark építése. Létrejött a tervezési szerződés a csepeli speciális vizes élőhely kialakítására és a csapadékvíz természetes elvezetésére. A győztes cégnek többek között feladata lesz a víztisztító ökoszisztéma kialakítása és a vízgyűjtő területeken a csapadékvíz természetes elvezetésének kidolgozása.
Szinte napra pontosan 2 évvel ezelőtt számoltunk be róla, hogy nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat a Hungexpon 2021-ig, valamint két új kiállítási csarnokot, új fogadóépületet és egy kongresszusi központot is építenek. "Gyerekkorunk BNV-je mára teljesen elavult. Rendes konferenciaközpontunk meg szégyenszemre nem is volt soha. Eddig." - kezdi rövid interjúnkat a megújult és modernizált Hungexpo átadása kapcsán Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtikár, a projekt kormányzati felelőse, akit az átadás kapcsán kérdeztünk az új komplexumról.
A Miniszterelnökség jóváhagyta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) campusfejlesztéséről szóló tervpályázat kiírását. Ennek eredményeképpen a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) mint kiíró meghívásos, építészeti tervpályázatot hirdet a PPKE új campusának oktatási célú ingatlanjai bővítését és fejlesztését célzó beruházás tervezésére.
"Birtokba vehető Budapest legújabb zöld parkja, készen vagyunk az első ütemmel" - jelentette be Fürjes Balázs a közösségi oldalán. A több mint 100 ezer négyzetméteres Puskás Aréna Park többek között futókörrel, játszóterekkel, büfékkel és sok zöldfelülettel várja a látogatókat.
Vasárnap a dinamikus terheléses teszt volt az utolsó nagy próbatétel azelőtt, hogy meginduljon a forgalom a Duna felett átívelő, új déli összekötő hídon a Rákóczi híd mellett. Így ma reggeltől az utasokat szállító vonatok is birtokba vették Budapest új vasúti hídját.
A Városmajor megújításáról mutatta be 5+1 pontos javaslatait Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a közösségi oldalán.
Budapest közlekedésének aranytartalékáról, vagyis a vasútban rejlő óriási potenciálról szólt a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia konferencia. Nem túlzás azt állítani, hogy a főváros és az ország egyik legnagyobb hatású és jelentőségű programjának startkövénél állunk éppen, a következő 20 évben új vonalak és megállók, sűrűbb menetrend, korszerűbb, akár Budapesten belüli közlekedésre is alkalmas vonatok közlekedhetnek az agglomerációból a fővárosba. A részletes tervekről szólt a konferencia, melynek lényeges pontjait itt is összefoglaltuk, de a Portfolio Ingatlan oldalán is visszanézhető.
Két évtizedet és három uniós költségvetési ciklust átívelő fejlesztési koncepciót készített elő a kormány, a ma még sok helyen és elemében a rendszerváltás előtti időket idéző vasútnál, még pontosabban a Budapestet és környékét érintő területeken. A koncepció része nem csupán a vasúti pályák megújítása, vagy új szerelvények beszerzése, hanem a főváros és a vele együtt ébredő és nyugvó agglomeráció kötöttpályás közlekedésének és az erre épülő egyéb infrastruktúrának és kiszolgáló létesítményeknek a teljes és komplex hálózatszerű fejlesztése. A témát részletesen bemutató, február 4-ei INGYENES ONLINE konferenciánkat megelőzően a munkát irányító Fürjes Balázzsal, a Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárral beszélgettünk többek között a BAVS (Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia) legfontosabb elemeiről, a dugódíjról, a vasút megítéléséről, finanszírozásról és a magyar cégek lehetőségeiről.
Új közparkot tervezünk Észak-Csepelre, nyílt uniós tenderrel indul a munka - közölte Fürjes Balázs, közösségi oldalán. Ma az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) megindította ezt a nyílt európai uniós közbeszerzési eljárást a 36 hektáros, új, nagy csepeli közpark tervezésére
A tervek alapján több százmilliárd forint összegben valósulnak meg fejlesztések Budapesten a 2021-es évben. A tervezett projektekről és az ezekhez szükséges forrásokról Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár beszélt. Közben Karácsony Gergely főpolgármester szintén megszólalt hétfőn: bejelentése szerint több kerülettel közösen indít tájékoztató kampányt Budapest helyzetéről a fővárosi önkormányzat, az akcióval erősíteni kívánják a város közösségét és rábírnák a kormányt a megszorítások felfüggesztésére
Az éjjel Budapestre érkezett újabb 17 busz, így összesen 64 új, akadálymentes, légkondis, környezetbarát busszal bővül a fővárosi tömegközlekedés gépjárműállománya - írta Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár legújabb Twitter-bejegyzésében.
Fürjes Balázs államtitkár szerint félrevezetőek voltak az első információk: mégis a Puskás Arénában fogadhatja a Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportkörében a Juventust és a Barcelonát.
A közlekedésfejlesztés, az otthonteremtés és a városi zöldfelületek fontosságáról beszélt Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Portfolio által megrendezett Lakás 2020 Konferencián. Az államtitkár teljes előadása a cikkben lévő videóra kattintva nézhető meg.
Jelentős fejlesztések jöhetnek a fővárosi HÉV vonalakon – hangzott el a Budapest Fejlesztési Központ mai sajtótájékoztatóján. Ennek során három új megálló épülhet a déli HÉV-vonalakon, teljesen megújulhat a szentendrei HÉV, és a kettő összeköttetésének tervére is készül egy Duna alatt futó alagút, az ötös metró távlati tervével.
Még nem zárult le teljesen a Nagykörút körüli "adok-kapok". Tegnap a főváros bejelentette, hogy részben meghagyják a biciklisávot a körúton, a Dohány utcáig azonban még a héten visszakapják az autósok a kétszer két sávot. Fürjes Balázs az iskolakezdés miatt a sávlezárás megszüntetésének meggyorsítását javasolja.
Hónapok óta foglalkoztatja a budapestieket, hogy megmaradnak-e a kerékpársávok a Nagykörúton. A városvezetés a szeptemberi iskolakezdést jelölte meg döntési határidőnek.
Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésének elhalasztását - közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken az MTI-vel. A döntés kapcsán Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár is megszólalt.
Egyre rejtélyesebb, milyen állapotban van a budapesti Lánchíd, illetve milyen sors vár rá a jövőben. Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes ma úgy nyilatkozott az ATV-nek, hogy az is előfordulhat, hogy csak gyalogos forgalom lesz a Lánchídon.
Túlzsúfoltságot okoz a szombati menetrend alkalmazása hétköznapokon a BKK járatain, ami különösen veszélyes járvány idején, ezért Fürjes Balázs államtitkár és Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központi vezérigazgatója a szokásosnál ritkább, de munkanapi menetrend bevezetésére kérte a fővárost.
Alacsony padlós, légkondicionált járművekre cserélik a következő EU-s költségvetési ciklusban (2020-2027 között) az elavult HÉV szerelvényeket - nyilatkozta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, egyben a Közfejlesztések Tanácsának alelnöke az MTI-nek pénteken.